Malajziában találkoztam először a durián nevű különleges gyümölccsel, amely Dél-Kelet-Ázsiában rendkívül népszerű. A vastag, tüskés héjú termést általában az utcákon, kis standokon árulják és a jobb helyeken kesztyűt is mellékenek a portékához. Ennek oka, hogy a gyümölcs mindent átható, orrfacsaró bűzt áraszt magából - olyannyira, hogy szállodákban nem szolgálják fel, sőt Szingapúrban a metróról is ki van tiltva.

Amikor a fenti képen látható bódé mellett elsétáltam, én magam is azt hittem, hogy Kuala Lumpur csatornahálózatával van némi probléma, de hamar kiderült, hogy pusztán a gyümölcsök királyaként számontartott durián "illatát" érzem. Arra, hogy hogy emelhetnek egy ennyire bűzös gyümölcsöt királyi magaslatokba, egy ázsiai ismerősöm kétféle választ adott.

Az egyik magyarázat szerint azért nevezik így, mert többféle növény ízét egyesíti - egy kicsit olyan, mint a banán, de érződik rajta némi ananász, vanília, sőt dió aroma is. (Ezzel az állítással sem egyetérteni, sem pedig vitatkozni nem tudok, ugyanis bármennyire szerettem volna megkóstolni a narancssárga gyümölcshúst, egyszerűen viszolyogtam a szagától.)
A másik magyarázat szerint a durián számos nyavalyára jó: amellett, hogy afrodiziákum, magas a fehérje és omega 3 tartalma, a gyümölcsből készült főzet pedig lázhúzó hatású.

Hazájában számos formában fogyasztják ezt az igazán egyedülálló növényt - készítenek belőle szószt, befőttet, pudingot, de még jégkrémet is. (Egyszer kaptam egy duriánkrémmel töltött csokoládét, de sajnos ez az édesség is a kukában végezte, mert a fólia- és papírcsomagoláson is áthatott a gyümölcs karakteres szaga.)

Saját, kellemetlen tapasztalataim ellenére, azoknak, akik eljutnak egyszer Ázsiába mindenképpen ajánlom, hogy kóstolják meg ezt az egzotikumot, ha bírják, mert biztos vagyok benne, hogy egy hamisítatlan, helyi élménnyel gazdagodnak majd.